Compressport 2UP2DOWN, Mátra

2019.05.15

Compressport 2UP2DOWN, Mátra. Páros terepfutó verseny a Mátrában. Csapattársunk Biriki Attila a Trikolor Kazincbarcikai Triatlon Sportklub tagjával, Ujlaki Viktorral együtt teljesítette a 45 km-es távot, nem is akárhogyan. Az alábbiakban Attila beszámolója következik:

"R1 A Hegyre.
Ezzel a csapatnévvel indultunk a vasárnap megrendezett páros csapatversenyen a Mátrában Ujlaki Viktor barátommal.A szabályok egyszerűek,a 44km-es verseny során amit 2100m szintemelkedés fűszerez,a csapattagoknak együtt kell haladniuk,max 2 perc különbséggel érkezhetnek az ellenőrző pontokhoz.
A rajt után néhány kilométerrel már szétszakadt a több száz futóból álló vonat,6-7 páros volt előttünk és 1-2 mögöttünk belátható távolságon belül.Viktor fantasztikus iramot ment az első 9 kilométeren Kékestetőig,vért fújtam mögötte,hogy tartani tudjam az általa visszafogottnak vélt tempót.A lefelékben én diktáltam,így tökéletesen húztuk,egészítettük ki egymást.Mintha árnyékok lettünk volna hosszévek óta összeszokva,olyan frappánsan róttuk az esőáztatta,csúszós,sziklás,vízfolyásos erdőt.Nagyszerűen haladtunk,rohantak a kilométerek.Túl a felénél már nem volt spórolás.Fölfelé ami a csövön kifért,lefelé egyre gyakrabban átlépve a megfontoltság határát.Én úgy éreztem,hogy az erőviszonyok egyre inkább kiegyenlítődtek közöttünk és elképesztő összhangban haladtunk.Sorra értük utol az előttünk vágtázó csapatokat és a második kékestetői felérkezéskor már a 3. helyen álltunk.Innen még egy huszáros roham várt ránk a végéig 7 km-en keresztül lefelé Mátraházára.Tudtuk,hogy a mögöttünk jövő csapat úgy közlekedik lejtmenetben,mint konkrétan egy lavina.Följebb már nem tudtunk zárkózni,de hátrébb sem csúsztunk,így a 3.idővel szeltük át a célvonalat.
Köszönöm Viktornak az élményt,nagyon jó volt ezzel a kiváló sportolóval együtt futni,versenyezni,ázni,örülni...
és,hogy jövőre indulnék e vele?Százszor inkább vele,mint ellene.Azt hiszem,ezzel mindent elmondtam.
Gratulálok a másik barcikai csapatnak a Brigi-Saláta Zsolti duónak a hősies helytállásukért és az általuk elért fantasztikus 20.helyezésükért."

Gratulálunk és köszönjük a beszámolót !
Fotó : terepfutás.hu